Rólam
2019. február 18. írta: Hegyesi Molnár Éva

Rólam

#olvassunkanyukak

Ha anyává válunk sem szűnik meg a külvilág. Még egy könyvmoly anyukának sem.

29 éves vagyok egy egyéves gyönyörű kislány anyukája, és feleség. Akik hasonló életszakaszban járnak tudhatják, hogy ezt nagyon könnyű kimondani/ leírni, de a valóságban komoly kihívásokat tartogathatnak ezek a titulusok. Most sokan felhördülhetnek, hogy egy gyerek és a háztartás? Hát az semmi. Mások három gyerekkel, hatalmas házzal munka mellett is szuper anyukák, folyton jól néznek ki és még pihenni/kikapcsolódni is van idejük.

Nem is ennek vitatására hoztam létre ezt a blogot, hanem leginkább a magam és kislányom könyvélményeinek bemutatására.

Az olvasás pont az a cselekvés amihez csend szükséges, nyugalom, és persze idő. Aztért kezdtem blogolni, hogy leírhassam én hogyan találtam vissza az olvasáshoz kislányom születésekor. Hogyan szeretném az "olvasást" a lányommal is megismertetni, megszerettetni, mert úgy gondolom a könyv szeretetét nem szabad kihagyni az életünkből.

Remélem másoknak is annyi örömöt szerez majd a blogom mint számomra. Főként gyerek könyvek és regények fognak megjelenni a bejegyzésekben, hogy az olyan újdonsült anyukák mint amilyen én is voltam, könnyebben kiigazodhassanak egy-egy olvasás élmény alapján a könyvek rengetegében. :)

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mommyandpici.blog.hu/api/trackback/id/tr6214633674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása